A „Hajdú hagyományok nyomában” elnevezésű projekt során szakembereink szeptember hónapban 8 Hajdú-Bihar Vármegyei településen 10 féle mesterségből tartottak foglalkozásokat. A Hajdú-Bihar Vármegyei Önkormányzat által megrendelt és finanszírozott programsorozat alkalmával olyan településekre is kapunk felkérést és szakmai kapcsolat kiépítésére is van lehetőségünk, ahova eddig még nem jutottunk el a népi kézműves tudás átadással.

 

Hevesi Országos Textilpályázaton két fiatal egyesületi tagunk pályamunkáját  díjazta a zsűri, ők Gyöngy Hajnal és  Soós Bianka. Kiállításra kerültek Bodóné Ujvári Éva és Petrovics Nikolett alkotásai.

Debrecen város 2023-ban első alkalommal hirdette meg „Az Év Civis Háza” pályázatot, melyre székházunkkal, a Népi Mesterségek Házával pályáztunk. A Déri Múzeumban rendezett ünnepségen átadták az egyetlen díjat és bemutatták a többi pályázatot és a pályázókat. Ugyan nem mi nyertük el a megtisztelő címet, de a város főépítésze nagy elismeréssel nyilatkozott a város vezetői előtt a székházi tevékenységünkről, az értékmentő munkánkról.

A Magyar Népművelők Egyesülete által évenként meghirdetett „Kultúrházak éjjel-nappal” programba a XIII. Debreceni Népi kézműves Fesztivál és az 1. Regionális Mézeskalácsos Találkozóval jelentkeztünk.

Az M5 TV csatorna egyenes adásban számolt be a fesztiválról és beszélgetést adott le a szervező egyesület elnökével.

Beszámoló a 13. Debreceni Népi Kézműves Fesztiválról és 1. Regionális Mézeskalácsos Találkozóról

Hagyományosan szeptember utolsó hétvégéjén tartottuk a Debreceni Népi Kézműves Fesztivált, gazdagítva a 1.  Regionális Mézeskalácsos Találkozóval. Egyesületünk 24 alkotója települt ki a Dósa nádor térre, 13 favázas sátorban kaptak helyet. Vendégünk volt Jász-Nagykun- Szolnok vármegyéből Andrásiné Peszeki Ágnes, Szabolcs-Szatmár -Beregből Kozma Zoltán, Hajdú Biharból egyesületünk mézeskalácsosai, Lóczyné Gödény Judit, Pusztai Gáborné, Radics László, Ludmanné Kalmár Piroska, és új tag jelöltünk, Vargáné Németh Veronika. A két napos szabadtéri rendezvényt kellemes nyári időben tudtuk megtartani.

 

A mesterek és a mesterségek bemutatkozása mellett igen népszerű volt a tér közepén kialakított Régimódi játszótér, a hagyományos „7 próbás Ifjú Mester” címért több mint 100 gyermek és felnőttek is versengtek. Díjuk egy szépe emléklap és 1-1  mézeskalács szív volt.

A téren kiállítottuk a „Debrecen szíve”elnevezésű, a városban népszerű installációt, amelyet a résztvevő mézeskalácsos mesterek saját, a rájuk jellemző mézes formáikkal ékesítettek.

Fellépett a Hajdú Táncegyüttes ifjúsági csoportja, akik a produkció végén táncházba invitálták a jelenlevőket.

Összességében igen látogatott két napot töltöttünk el együtt, alkotók és a népi kézművesség iránt érdeklő városiakkal és a környékről érkezőkkel. Eleget tettünk a vállalásunknak, ami most is a népi kézművesség népszerűsítése, találkozás a potenciális vásárlókkal, tudás átadás a gyermek és ifjúsági korosztálynak.

A debreceni székhelyű  „Gubás társulat” alkotóinak munkáit állítják ki Tímárházban . Büszkék vagyunk arra, hogy  a társulat több tagja évtizedek óta a mi egyesületünkben dolgozik. A megnyitó 2023. szeptember 28-án  16.30-kor lesz.

októberi előzetes

Elindul az ” aszakkör projekt” helyszíni mentorálási programja, melyhez a Debreceni és Hajdú-Bihar Megyei Népművészeti Egyesület is felkérést kapott . Vállaltuk a megye 28 településén 15 féle mesterség kiscsoportjainak helyszíni mentorálását. Nagy várakozással tekintünk a feladat elé és szakmai tudásunk  legjavát kínáljuk az azt igénylő kiscsoportoknak.