Közgyűlés
Február 7-én tartottunk az év első közgyűlését a DEMKI Ifjúsági Házban. A napirendi pontok megegyeztek az évek óta megszokottal: az elnök vetített képes beszámolója a 2025-ös évről, hozzászólások kiegészítések majd a beszámoló elfogadása.
Összességében gazdag programsorozatot tudhatunk magunk mögött: 16 alkalommal láthatták kiállításon tagjaink alkotásait, melyek egyéni és csoportos bemutatók voltak. Alkotóink munkái szerepeltek debreceni, vármegyei, határainkon belüli és külföldi helyszíneken. Kiemelkedő ezek között is két mézeskalácsos alkotónk, Lóczyné Gödény Judit és Radics Zoltán Rómában bemutatott betlehem kompozíciója és ifj. Fazekas István németországi önálló kiállítása. Kézműves bemutatót és játszóházi foglalkozást 26 alkalommal vezettek tagjaink. Az aSzakkör projektben 2025-ben tagjaink 12 mesterségben segítettek helyszíni mentorálással a vármegyében működő kiscsoportoknak.
2025-ben végzett munkájuk elismerésképpen az egyesületünk által alapított díjakat Hutkai Lászlóné, Magyari Tibor, Molnár Tiborné és Bálint Kálmánné kapta.
Magyar Érdemkereszt bronz fokozata díját kapta Hutkai Lászlóné, Ferenczy Noémi díjat Gyöngy Enikő, Király Zsiga díjat Dobosné Hajdú Anikó.
A közgyűlés második részében a 2026-ban megvalósítandó programot ismertette egyesületünk elnöke. Ennek kiegészítésével majd elfogadásával folytatódott a közgyűlés.
Az „Egyebek” napirend után bezártuk a közgyűlést és átvonultunk a közeli Népi Mesterségek Házába, ahol disznótoros ebéd várta a tagjainkat.
- Díjazottak
Kamarai egyeztetés
Február 4-én a Hajdú-Bihar Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamarában a főtitkár asszony jelenlétében 2026-ra vonatkozó egyeztető megbeszélést tartottunk. Meghívottak voltak a vármegyében és Debrecenben működő népművészeti egyesületek és alapítványok vezetői. Megállapodtunk abban, hogy a civil szervezetek népi kézművességgel kapcsolatos tevékenységét a Kamara segíti, támogatja. Ilyenek a VIII. Magyar Gyapjúfesztivál, az Élő Népművészet Országos Népművészeti Kiállítás Észak-alföldi Régiós kiállítása, a június 5, 6 és 7-i Hortobágyi Lovas Napok programsorozata. Egyesületünk több rész program megszervezésében és lebonyolításában vállalt jelentős feladatot.
Február 25-én a Magyar Tudományos Akadémia Debreceni Székházában tartották az MMA Debreceni Regionális Műhely tisztújító közgyűlését. Meghívottak voltak az akadémikusok és a köztestületi tagok, közöttük Kiss Árpádné palástkészítő a Népművészet Mestere és Hubert Erzsébet etnográfus, a DHBMNE elnök. MMA Debreceni Műhely elnökének az elkövetkező 3 évre ismét Vetró Mihály akadémikust választották a jelen levő akadémikusok.
Márciusi előzetes:
Március 19-én és 20-án a DEEN BTK „ A Sziget”ad helyet a „Mi a(m)érték? kultúra-környezet-épített környezet-design-divat-gazdaság-reklám-fogyasztás” interpiszciplináris konferenciának. Március 20-án dr. Csapóné dr. Riskó Tünde és Hubert Erzsébet Borbála tart előadást „A népi kultúra örökségének megőrzése, átörökítése egy civilszervezet tevékenységében” címmel. A két napos programot a Debreceni Egyetem BTK Művészeti Központ és a BIKSZ Bán Imre Kultúratudományi Szakkollégium szervezi.




